Koszovóban nagy a nyüzsi. Egyre több külföldi cég jelenik ott meg, egyre többen látnak fantáziát az ottani újjáépítésben. Vannak ott spanyol, német, lengyel, örmény (!) és egyéb vállalatok. Nem is szólva a közép-európai, illetve a balkáni országok gazdasági szereplőiről.
Egy nemzet a kivétel.
A magyar.

Persze, érthető talán, hogy vállalkozóink igencsak félnek az ottani politikai helyzet miatt, mely nem éppen biztonságos, ám a 20-21. század gazdasági tapasztalatai azt mutatják, hogy ha nyerni akarunk, kockáztatni kell. Különben lemaradunk. Csak a nagy kockázatú befektetések eredményeznek hosszú távú hasznot. Lásd erről a következő postot! Vagy: ha nem is a következőt, a következők valamelyikét!
 

Sokan mondják vagy pusztán csak gondolják: a magyar társadalom többségének nincs pénzügyi-gazdasági kultúrája. Ez igaz. De mint a világon mindennek, ennek is megvan a maga oka, mely pedig a történelemben keresendő. Magyarországon mindig is túl nagy presztízse volt az állami- közalkalmazotti állásoknak, a 19-20.században a magyar középosztály érdeklődése inkább ezek felé, mintsem a szabad pályák irányába fordult. Ez a mentalitás aztán generációról generációra halmozódott. Úgy vélte mindenki ( legalábbis a túlnyomó többség), hogy jobb a kicsi, de biztos jövedelem, mint a nagy, de bizonytalan. Ez a gondolkodás szép lassan vállalkozás-ellenessé tette a magyar társadalmat.
Hát ezért nem vagyunk mi Amerika!

Magyarországon az alkoholizmus mindig is népbetegség volt, ám az, ami a 21.században zajlik, az már minden képzeletet felűlmúl. A rendszerváltás óta folyamatosan növekszik az alkoholisták száma, egyes, nem hivatalos számítások szerint mára ez elérte az egymilliót.
Ha hazánkban egymillió alkoholista él, az azt jelenti, hogy minden családra jut egy alkoholista. Ez a tény pedig azzal a nemkívánatos következményekkel jár, hogy nő a munkanélküliek száma, folyamatosan növekszik a rokkantnyugdíjasok száma, ami egészségügyi és egyéb állami kiadásokat jelent.

 

A Magyarországon jelenleg érvényes munkaerőpiaci szabályozások ösztönzik azokat a vállalkozásokat, melyek munkahelyet biztosítanak. Most azt fogjuk kiszámolni, megtérülnek-e az állam számára ezek  a támogatások.
Tegyük fel, hogy egy autószerelő-műhely felvesz hat munkanélkülit. Bejelenti őket, minden rendben van. Minden munkavállaló után megkapja azt a kedvezményt, hogy egy évig nem kell TB-t és járulékot fizetnie.
A hat munkavállaló bruttó átlagkeresete 145.000 forint. Ez nem akkora összeg, mely a cég iránti hűségre készteti a munkavállalót.
A hat munkavállalóból minimum egy hat hónapon belül lemorzsolódik, megy vissza munkanélkülinek. Továbbá minimum egy egy éven belül morzsolódik le, szintén munkanélkülivé válik. további 1 dolgozó pedig három éven belül állást változtat. A műhely tehát a felvett munkaerőnek mintegy 50 százalékát tudja többé-kevésbé tartósan megtartani.
Ezáltal kijelenthetjük, hogy 6 fő munkavállalónál nem éri meg támogatni a vállalkozót.
Mi a helyzet húsz fő esetén? A lemorzsolódás itt már kisebb, mint 50 százalék, viszont sokkal nagyobb annak a veszélye, hogy csődbe megy a cég, mondjuk, nem lesz elég megrendelése. Minél kisebb egy vállalkozás, annál rugalmasabb, legalábbis így tanítják a közgazdászok.
Át kell tehát gondolni ezt az egész támogatási rendszert, legalábbis a kis- és középvállalkozások esetében. Csak a tartós foglalkoztatást, nem pedig a foglalkoztatást kell támogatni. Csak így nyerheti vissza az állam a pénzét.

 

Tartalmaznia kell. A kölcsönt folyósító bank nem számíthat fel külön kezelési költséget (mint azt korábban tette), hanem be kell építenie ezt a költséget a THM-be. Ez mind a banknak, mind az ügyfélnek előnyös, hiszen átláthatóbbá, kiszámíthatóbbá teszi a bankkölcsön-igénylés folyamatát. A közjegyzői díjat viszont nem tartalmzza a THM, azt vagy megelőlegezi a bank, vagy az ügyfélnek kell kifizetnie. Tehát: mindent csak óvatosan, mindennek szépen utánanézni! Ez a recept.

2009-ben az ipari termelés összértéke 20 százalékkal csökkent 2008-hoz képest. Mondhatnánk erre azt is, hogy más országokban is csökkent, meg hogy a válság tönkretette a gazdaságot, szóval, lehetne sok szép magyarázatot találni. Az a probléma, hogy Magyarországon már a válság előtt is alig-alig volt ipari termelés, mert leamortizálták az ipart, privatizációnak nevezve ezt a műveletet. Ez volt a vadkapitalizmus. Talán van igazság abban, amit egyes közgazdászok állítanak, hogy újra visszaállítanák a termelés, azaz az első két szektor szerepét. Kérdés, konkrétan hogyan gondolják mindezt...

Megdöbbenéssel és némi felhábrodással észleltem, hogy több biztosító az eszközalapokhoz kötött életbiztosításaihoz latin-amerikai eszközalapokat rendel. Nem tudom, most éppen hogyan van válságban és mennyire van eladósodva és hány dél-amerikai ország nyomornegyedei készülnek összeomlani a sárlavina alatt, de nem tartom jó ötletnek, hogy valaki Magyarországról Latin-Amerikába irányítsa a pénzét. Nem éri meg a kockázat. Akkor már inkább válasszunk valami garantált eszközalapot. Az túl nagy hozamot nem biztosít, de legalább nem buksz rajta nagyot.
Teszem hozzá:mindez csak az én véleményem...
 

Magyarországon már nem is kínálati piac van, hanem túlkínálati piac. Ez életképtelen, ireeális.Ennek illusztrálására íme, egy kis matematika:
Megvizsgáltuk egy használtautókat kínáló portál első száz hirdetését. A száz autó Magyarország különböző településein leledzik jelenleg. Átlagáruk számítsaink szerint
                                        1 060 710
forint volt.
Vegyük alapul azt, hogy bármelyik magyar használtautó-portálon ennyi az autók átlagára.
Tekintsük továbbá elfogadottnak azt, hogy minden, használtautókkal foglalkozó portálon oldalon található legalább 200 használtautó- hirdetés.
Vegyük azt, hogy 50 ilyen portál van. ( több is van, csak az egyszerűség kedvéért).

200X1 060 710X50=10607100000
azaz több, mint 10 milliárd forint. Ha tízmilliárdot elosztunk tízmillióval, akkor százat kapunk.
Ez azt jelentené , hogy minden magyar állampolgár, csecsemőket és nyugdíjasokat is beleértve, 100 forintot költ évente használtautóra.

Ennek mennyi a valószínűsége? 
 

Ha hónap végén még marad az embernek tízezer forintja, érdemes betenni bankbetétbe. Azért nem biztosításba, mert havi tízezer forintért nem lehet olyan jó biztosítást kötni, hogy azzal mindenki jól járjon. A leghatározottabban lebszélek mindenkit arról, hogy havi tízezer forintos díjért befektetéshez kötött életbiztosítást kössön.Ekkora összeggel, ilyen kicsi pénzzel ez nem éri meg, óriási kockázat.
Kockázati életbiztosítást, havi párezer forintos díjért, viszont már érdemes kötni. Ezzel megfelelően levédi magát az ember, anyagilag biztonságban tudhatja családját.
 

Szeretném felhívni a Tisztelt Ingatlantulajdonosok figyelmét, hogy ingatlant (legyen az eladó családi ház, lakás, építési telek, vagy luxusvilla), csak és kizárólagosan áron alul lehet eladni. Tehát nem most kell megjátszani a janit, nem most kell "nyerészkedni" az ingatlanon, mert nincs értelme! Nézzék meg a neten, mennyi pénzért kel ma el egy ingatlan, és ha tudnak, menjenek alá. A felújítást is, bármennyi pénzbe került, ne akarják a vevőn behajtani. Nem lehet. A befektetők kivárnak, az egyszerű, hétköznapi vevőknek meg nincs pénzük. Csak ennyi. Az ingatlanpiac stagnál.

Egy 2008-as adat szerint a magyar lakosságnál 2000  milliárd forint van kint: párna alatt, befőttesüvegben, spájz legmélyén, magyarán:otthon. Azóta ez a szám- optimista becslésem szerint- legalábbis leharmadolódott. Megszerezték az akciós kamatokat kínáló bankok, meg aztán a devizahiteleket is ebből fizette a lakosság. Úgyhogy átrendeződött a piac, a bankok, biztosítók egyre jobban kell, hogy igyekezzenek.

Különböző adatok terjengenek a neten arról, hogy mennyi pénz is tűnt el a BKV-tól. Jómagam legutóbb 8,8 milliárd forintot olvastam, s elkezdtem azon gondolkodni, voltaképpen mennyi is ez a pénz.
Vegyünk egy 1000 lakosú községet, Magyarország bármely részén. Tegyük fel, hogy az egy lakóházra jutó létszám 3. 1000:3=333 (a tizedeseket elhagytam).
Tegyük fel, hogy ma, az ingatlanpiac stagnálása idején, egy falusi lakóház átlagára 9 millió forint. 333 szorozva 9 millióval, az egyenlő 2 997 000 000.

Azaz: 333X9 000 000= 2 977 000 000

8,8 mlliárd osztva 3 milliárd, az közel 3.

Tehát 3 magyar falu teljes lakóingatlan-piaci értéke tűnt el egyetlen magyar vállalattól. Eddig. Azóta már újabb nyomozás is indult, ezúttal bizonyos békásmegyeri gyanús ügyek miatt.

Ez a magyar kapitalizmus. Egyre több pénz tűnik el.
 

Az egy évvel ezelőtti (2009.február) árakhoz képest a búza ára 23 százalékkal lett olcsóbb. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek. Melyek ezek?
1. A parasztság megmaradt része ( az aktív lakosság 3-4 százaléka) nem lesz versenyképes még a magyarországi piacon sem, az exportról már nem is szólva. A parasztság megszűnik vásárlóerő lenni, munkanélkülivé válik, ez érezhető kihatással lesz az iparra és a szolgáltatási szektorra. Tavaly az ipari termelés volumene emelkedett. Ha a belföldi fogyasztás nem növekszik, eladhatatlan áruk tömkelege fog felhalmozódni.
2. A lakosság nem fogja érezni az árcsökkenést, a kenyér, a kifli, az egyéb péksütemények fogyasztói ára ugyanolyan marad, vagy emelkedik. Nem marad több pénz a zsebünkben.
3. A falusi lakosságnak egyszerűen elmegy a kedve a földműveléstől, a fiatalok már nem akarnak helyben maradni, elmennek a városokba, ahol viszont nem tudja őket felvenni a munkaerőpiac.
 

A kapitalizmusban a pénz minden. Ugyanakkor nem feltétlenül kell érte véres verejtékkel izzadni, nem kell éhbérért robotolni napi 12 órát a mzőn, nem kényszerítik munkára a 7 éves gyerekeket ( most nem Pakisztánról beszélek...), és nem 165 centiméter a férfiak átlagmagassága. A kapitalizmus tehát alapjában véve nem "rossz" gazdasági szisztéma. Mivel azonban emberek művelik, alaposan lehet cseszni.
Például úgy, ha istenként imádjuk a pénzt. Az elmúlt évtized Magyarországán a pénznek valami olyasféle, már-már beteges kultusza alakult ki, mely beteges kultusz egyesíti magában Afrika sóvárságát és kicsinyességét Amerika felszínes csak-a-győztes-ember-a-jó-ember filozófiájával. Kicsit vissza kellene fognunk magunkat. elismerni, hogy fontos a pénz, sőt, bizonyos esetekben minden a pénz, de nem lehet kultusz tárgya. Csak egy eszköz, mely hozzásegít bennünket ahhoz, hogy különböző javakat békés úton megszerezzünk.
 

A pörgő álkapitalizmus felszínes filozófiája azt tartja, hogy az emberek (kérdéses, hogy létezik-e ilyen kategória...) semmi másra nem vágynak, mint hogy a világgal együtt fejlődjenek ,haladjanak, aztán hatvan évesen meghaljanak infarktus vagy vastagbélrák következtében.
Jómagam azt állítom ( s talán nem vagyok ezen véleményemmel egyedül), hogy legtöbb világpolgártársunk nem óhajt megdögölni hatvan esztendősen valamilyen stressz által kiváltott ökörségben. Épp ezért a mi generációnk ( mai harmincasok-negyvenesek) egyre sürgetőbb feladata, hogy az álkapitalizmusból valódit, az álságos világból pedig valódi világot teremtsünk. Normalizálni kell az emberi életet, kiszámíthatóvá tenni (amennyire csak lehet) a jövőt, legalábbis a holnapot. Együtt kell tennünk valamit a biztonságért. Mert az ember természetes állapota a fontolva haladás, nem pedig a fejveszett előrerohanás.